struccpolitika
Suskó Nikoletta

Suskó Nikoletta

A struccpolitika lélektana

„- Hiába beszélek neki, érted? Anyám elmúlt 65 és otthon szorong. Apám idén tölti a 67-et és eljárkál. Elhiszed ezt? Ide-oda szaladgál maszk nélkül! Azt mondja, ő úgysem fog megbetegedni, őt nem érheti baj, mert ő vigyáz magára, ne beszéljek neki hülyeségeket. De közben meg nem tesz semmit a saját és mindannyiunk védelmében… Hát mi ez, ha nem struccpolitika?! – hadarta felháborodott aggódással egyik barátom minap a telefonba.

Struccpolitika: Amikor valaki problémát érzékel, de nem akar tudomást venni róla, ezért úgy tesz, mintha semmi gond nem lenne.

De vajon miért teszünk ilyet? És meddig vagyunk képesek elmenni az önámításban? Vajon hogyan reagál a pszichénk a hirtelen felbukkanó krízishelyzetekre? És mennyire térhetnek el a helyzetre adott reakcióink? Mik azok az elhárító mechanizmusok és mire jók? Többek között ezen kérdésekre igyekszem választ adni mai cikkemben.

Amióta az emberiség létezik, rengeteg veszélynek van kitéve, és a maga módján folyamatosan küzd, harcol ellenük. A veszéllyel együtt pedig megjelent a félelem, szorongás érzése, amely szintén örök, csak a tárgya változik. Az évezredek során kitanulta testünk és elménk is a legoptimálisabb vészreakciókat. Előbb-utóbb mindenki megtapasztalja a szorongást, ami egy kellemetlen, diszharmonikus belső állapot, melyet igyekszünk elkerülni, vagy valahogyan megszabadulni tőle. Egy fokkal jobb a helyzet, ha a félelem tárgyát valamilyen jól körül határolható dolog képezi, hiszen a konkrétummal mindig egyszerűbb megküzdeni, mint egy láthatatlan mumussal. Tehát egy átlagos vészhelyzetre adott reakciónk kétféle lehet: küzdünk vagy elfutunk.

De! Mi van akkor, ha a veszély sokkal nagyobb és komolyabb annál, hogy akár elfussunk, akár megküzdjünk vele?

Nos, amikor azzal szembesülünk, hogy az adott trauma elkerülhetetlen, akkor elménk aktiválhatja az elhárító mechanizmusokat.

Elhárító mechanizmusok: Tudattalan stratégiák, amelyek segítségével az egyén a pszichés feszültségeit csökkenteni, megszüntetni igyekszik. (Anna Freud)

Vagyis, amikor elbírhatatlan a feszültség, a fenyegető szorongás, akkor pszichénk, énünk védelmében, tudattalan módon (nem akarattal, nem irányítottan) kiskapukat ajánl fel, amin keresztül a feszültség távozhat, a valóság pedig befogadhatóan torzulhat. Persze nem távozik semmi, sokkal inkább átalakul, de átmenetileg hatalmas segítség lehet az, hogy az elménk mentesül attól a dologtól, amivel úgy érzi, képtelen szembenézni.

Lassan kezdjük érteni, ugye, a fent említett barátom apukájának pszichés reakcióját?

 

Az, hogy meddig vagyunk képesek meghamisítani a valóságot, rengeteg tényezőtől függ: milyen intenzív a trauma és meddig tart; milyen életkorban ér bennünket; meglévő megküzdési készségeinktől; énünk integritásától; szociális kapcsolatainktól; tanult megoldási mintáinktól és nem utolsó sorban a környezetünkben lévő emberek reakciójától. Asch-nek van egy érdekes kísérlete, mely arról szól, hogy jópár embert beültetnek egy szobába, mindenkinek adnak egy kérdőívet, hogy töltsék ki. A csapatból egyetlen egy személy nincsen beavatva a kísérletbe, ő azt észleli, hogy ahogyan ő is, mindenki töltögeti ki a kérdőívet. Egyszer csak füst szivárog be a terembe, de mindenki úgy tesz mintha közönyös lenne ezzel kapcsolatban és nem reagálnak. Így egy szem kísérleti alanyunk sem tesz semmit. Viselkedése, reakciója hasonul a környezetéhez. Napjainkban pont ellenkező folyamat zajlik, de a mögöttes dinamika hasonló: egyre több ember veszi komolyan a vírushelyzetet, visel védőfelszerelést és marad otthon, amennyire csak teheti. A társadalom nagyobb része idővel „átfordul” és alkalmazza ezt a veszélyre adott reakciót.

Térjünk vissza az elhárító mechanizmusokhoz és vegyünk sorra párat, melyek érdekesek lehetnek jelenlegi élethelyzetünk szempontjából!

1) Tagadás: kellemetlen érzések, gondolatok kiutasítása a tudatból. Az adott dolog/ helyzet nincs, és ne is beszéljünk róla!

2) Disszociáció: amennyiben egy általunk megélt helyzethez túlságosan negatív élmények, érzelmek társulnak, akkor arra törekszünk, hogy elválasszuk egymástól a kettőt, mintha mi magunk benne se lennénk abban a helyzetben, így legalább érzelmileg nem kell átélnünk.

3) Intellektualizáció: érzelmi eltávolodás a félelmet keltő stresszhelyzettől. Tárgyilagos, tudományoskodó gondolkodással távol tudjuk magunkat tartani a szorongástól.

4) Meg nem történtté tevés: amikor azt hisszük, hogy egy cselekedetünkkel semlegesíthetünk egy korábbi cselekedetet. Mágikus gondolkodás.

5) Humor: az egyik legérettebb énvédő mechanizmus; kellemetlen, akár szorongásteli helyzet tompítása humorral.

 

Összefoglalás:

Ne dugjuk homokba a fejünket, mert rövid és hosszú távon is halálos lehet! Aki nem hiszi, beszélgessen el a struccokkal!

 

Megosztom a cikket

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin
Share on pinterest
Share on print
Share on email
levendula-empatika

Kapcsolódó írások

Scroll to Top