Mindannyiunknak van egy története, melyben van, hogy megérkezünk egy pontra, ahol úgy érezzük, változtatni szeretnék, változtatnunk kell. Az elhatározás maga, hogy erre az útra rá szeretnénk lépni, önmagában óriási és elismerendő dolog. Mindenkinek más az útja, melynek felfedezésében igyekszem társ lenni.

A sors olyan, mint a vastag kabát, amelyet le lehet venni, mielőtt rád melegedne. /David Schalko

Okleveles pszichológus vagyok, jelenleg a Magyar Komplex Pszichoterápiás Egyesületben képződöm Komplex Integratív terapeutának. 15 éve dolgozom szociális területen, pszichológusként 8 éve. Alapképzésemet 2014-ben végeztem a Pécsi Tudományegyetem pszichológia szakán fejlődés- és klinikai gyermekpszichológia szakon. Majd állatasszisztált módszerekben képződtem (lovasterapeuta és kisállat terapeuta).

Felnőtt és serdülő korosztállyal online vagy személyesen a Pszichofészek XIII. kerületi rendelőjében dolgozom, mely egyéni konzultációkat alkalom adtán kiegészíthet egy-egy lovasterápiás alkalom.

Gyermekekkel 4 éves kortól Szokolyán dolgozom a Szent György Lovasudvarban kialakított gyermekpszichológiai magánrendelőben, ahol van lehetőség lovasterápiára is.

ÖKOPSZICHOLÓGIA - RENDSZERSZEMLÉLET

Állatasszisztált terápiás módszerekben képződtem (lovas- és kutyás terápia). A természet arra tanított meg, hogy minden mindennel összefügg. Mint ahogyan a gombák fonalai behálózzák az erdő talaját, ahogyan párából eső lesz, mely idővel tengerré nő, úgy az emberi psziché is egy bonyolult hálózat része, melyet nem lehet önmagában értelmezni. A család, barátok, munka, és a társadalom maga mind hatással vannak ránk, az egész egy nagy ökoszisztéma, mely, ha bizonyos pontokon megsérül, úgy reagál rá az egész rendszer és mi magunk egyének is.

S hogy ebben az egészben hogyan tudunk Mi Magunk jól működni, és ez által jó hatással lenni a környezetünkre, azt az önismereti munkában tudjuk megtanulni.

Rövid út. Megváltoztatom a világot: megváltozom. /Osvát Ernő

Ami a konzultációimat jellemzi

level-empatika

Mivel fordulhat hozzám?

Család és pár konzultációs lehetőség

Család és pár konzultációs lehetőség

LMBTQ-meleg barát pszichológus

LMBTQ-meleg barát pszichológus

Online konzultációs lehetőség

Online konzultációs lehetőség

Család és pár konzultációs lehetőség

Nevelési tanácsadás

Állatasszisztált ülés

Online konzultációs lehetőség

Online konzultációs lehetőség

health, awareness, movement-7076147.jpg

Önismeret

  • SZORONGÁS
    • iskolai teljesítmény
    • önértékelési problémák
    • társas kapcsolódás nehézsége
  • SZELEKTÍV MUTIZMUS
  • MAGATARTÁS és BEILLESZKEDÉSI NEHÉZSÉG
    • konfliktuózus családi, baráti, óvodai/iskolai kapcsolatok
    • nehezen kezelhető viselkedés
  • ADHD Figyelemzavar és/vagy hiperaktivitás
  • IDENTITÁS keresés serdülőkorban, LMBTQ
  • ÖNISMERET
    • Életvezetési tanácsadás
    • Nemi identitás kérdései
    • Életkori kríziseken való továbbjutás
  • SZÜLŐ-GYERMEK KAPCSOLAT
    • Konfliktusos kapcsolat a gyermekkel
    • Szülői szerepek nehézségei
    • Anyasággal, apasággal kapcsolatos kérdések, nehézségek
    • nevelési tanácsadás
  • STRESSZKEZELÉS
    • Szorongás
    • Impulzuskontroll
  • TELJESÍTMÉNY, MUNKA
    • Kiégés
    • Pályaelhagyás
    • Teljesítmény szorongás
levendula-empatika

Tanulmányaim és szakmai tapasztalat

Munkahelyek

2014-2015 – Magyar Máltai Szeretetszolgálat: közösségfejlesztő, kirekesztett közösségben
 
2019-2021 – Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény: pszichológus
 
2019-2021 –  Kapcsolat Lovasterápia Központ: pszichológus, lovasterapeuta
 
2022- Dunakanyar Lovasterápia: pszichológus, lovasterapeuta

Képzéseim

2023

Magyar Komplex Pszichoterápiás Egyesület

Komplex Integratív Terapeuta jelölt

2023

2021

Magyar Komplex Pszichoterápiás Egyesület

Az állatasszisztált terápia alkalmazási lehetőségei a gyógypedagógiai és pszichés problémák kezelésében

2021

2020

Kapcsolat Lovasterápia és Tréning Központ

A viselkedés és figyelem zavarainak kezelése lovak által. Kitekintéssel, az autistákkal való munkára. (Módszertani Műhely)

2020

2019

Magyar Lovasterápia Szövetség

Lovasterapeuta, Pszichológiai Lovasterápia Szakágon

2019

2014

PTE BTK Pszichológia MA

Fejlődés- és Klinikai Gyermekpszichológia szakirány

2014

2012

Képző hely: PTE BTK

Pszicholgia BA

2012


Esetleges lemondásnak 24 órán kívül nincsen anyagi vonzata, azonban ha 24 órán belül van a megbeszélt időponthoz képest, akkor a konzultáció díját meg kell téríteni.

levendula-empatika

Kapcsolat

+36 70 930-6275

Küldjön üzenetet Orsolyának!

levendula-empatika

Írásaim

+36 70 930-6275

Ez az oldal cookie-kat használ. Nekünk, az Empatika.net-nél fontos az adataid védelme. A honlapunk szolgáltatásaink biztosítása, a felhasználói élmény javítása és a látogatottságának mérésére, hirdetéseink eljuttatása érdekében sütiket és más követő megoldásokat használ. Bizonyos adatokat hozzájárulásod esetén átadunk külső partnereknek, például a Google-nek.

Az „Elfogadom az összes sütit” gomb megnyomásával egyszerre tudsz hozzájárulást adni az összes cookie lefutásához.

Ha szeretnéd, Te magad is eldöntheted az „Adatvédelmi beállítások” linkre kattintva, mihez járulsz hozzá, és át tudod nézni a részleteket az Adatkezelési tájékoztatónkban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Szeretnénk minél személyre szabottabb élményeket és szolgáltatásokat nyújtani a weboldalunkon és azon túl is. Ezért használunk un. sütiket és követőkódokat, és ezért adunk át bizonyos adatokat külső partnereknek. Ezeknek a funkcióknak egy része, amik a rendszer üzemeltetéséhez szükséges, azonnal elindul, egy másik részét viszont Te tudod szabályozni ezen a felületen az egyes kategóriákban, amelyeknél a nevekre kattintva meg tudod nézni a részleteket. További információkat az Adatkezelési tájékoztatónkban találsz. Arra kérünk, segítsd a munkánkat, és kattints az [ÖSSZES ENGEDÉLYEZÉSE] gombra!”


Ezek a cookiek az oldal működéséhez szükségesek. Automatikusan elindulnak, amikor weboldalunkat meglátogatod. Kivételes esetekben a büngészőkben tilthatók le, de felhívjuk a figyelmedet, hogy oldalunkat ezek nélkül a sütik nélkül nem fogod tudni kielégítően használni.

Összes tiltása
Összes engedélyezése
Scroll to Top