Az, hogy kutyával dolgozó pszichológus lehessek, elég régóta hatalmas álmom volt. Valahol mindig erre készültem. Ez az a helyzet, amiben azt érzem, hogy a lehető leghitelesebben tudok pszichológusként működni.
Zorbával, a skótjuhászommal indult ez a hosszú út, 16 éve. Alkalmas volt terápiás kutyának, de az egyetemi éveim alatt végül nem kezdtük el a képzést. Máshol volt a fókusz, és ez utólag már jó is így. Zorba örökre a szívemben marad, különleges helye van a lelkemben. Sokáig kísért az utamon, megvárta azt is, hogy Anya legyek.
Az elengedés fájdalmas és hosszú, ebben Pörc – a magyar vizslánk – nagyon sokat segített/ és segít ma is. Pörc teljesen más habitus, mint egy collie 🙂 (ami természetes). Időre volt szükségem, hogy tudjak hozzá igazodni. Rengeteg dolgot tanultam és tanulok Pörctől; sok-sok csodálatos, és vicces élménnyel gazdagítja az életünket folyamatosan. Mostanra teljesen megértem, és átérzem a “én vizslás” vagyok életérzést. 🙂
Aztán lassan három éve Rezső szó szerint ránk talált.
Amikor bekerült a családunkba, lelkileg még nem voltam kész egy másik kutya befogadására. Pár hét telt csak el Zorba halála óta. Idő volt mire azt éreztem, hogy alakul a hely a szívemben, de Rezső kitartóan várt erre. Megérte. 🙂))))
Amikor felvételt nyertünk a képzésbe, teljesen meghatódtam. Amikor levizsgáztunk, és végre kettesben lehettünk, zokogtam. Az örömkönnyek szóltak Zorbának, Pörcnek és Rezsőnek is természetesen. MIndegyikük benne van abban, hogy mi ketten közösen dolgozhatunk.
Hálás vagyok, hogy ismerhetem, és szerethetem ezeket a kutyákat, el sem tudnám képzelni az életemet nélkülük.
Sári-Kurán Zsuzsa