Betegségeink segíthetenek abban, hogy levegyük én-idegen szerepeinket, rálássunk túlzott megfelelési kényszerünkre, amiket gyerekkorban a külvilág, később általában mi magunk pakolunk magunkra. Egészségünk működése nem elválasztható személyiségünktől, életünk aktuális történéseitől, és az azokra adott érzelmi reakcióktól. Tüneteinkre úgy is nézhetünk mint a lélek jelzései. Sokszor a testünk mondja ki azokat a nemeket, melyeket mi magunk nem tudunk.
Egyre több olyan kutatás folyik azzal kapcsolatban, hogy érzelmi életünk milyen módon függ össze immunrendszerünk működésével. Ezt vizsgálja a pszichoneuroimmunológia tudománya is, ami a pszichológiai folyamatok, az ideg-, hormon-, és immunrendszer közötti kölcsönhatásokat kutatja. Nagyon leegyszerűsítve talán úgy lehetne megfogalmazni, hogy a betegségeket nem mint egy különálló létezőt vizsgálja, hanem az adott beteg személyiségét, életútját, tudattalan érzelmi reakcióit is figyelembe véve próbál a tünetekről gondolkozni.
Agyoncsépelt fogalom, de mégis mit értünk stressz alatt?
Dr. Máté Gábor szerint “a stressz a szervezetben – az agyban, a hormonrendszerben, az immunrendszerben, és más szervekben – végbemenő objektív fiziológiai folyamatok mérhető sora”. Ez pedig független is lehet az egyén érzéseitől, vagyis lehetünk úgy is stresszesek, hogy nem vagyunk tudatában annak.
A fogalom maga a magyar származású Selye János nevéhez köthető, az ő megfogalmazásában “a stressz mindazokat a belső változásokat jelenti, amelyek abban az esetben következnek be, amikor az élőlény úgy érzi, veszély fenyegeti”. Selye úgy gondolja, hogy az embert érő stresszhatások jelentős része érzelmi eredetű, a
legnagyobb stresszt az okozza, ha mások próbálunk lenni, mint akik valójában vagyunk.
A folyton vidám, mindenkivel kedves, mosolygós emberek például, ha érzéseik elfojtása révén érik el Buddha természetüket, napi szinten stresszelik szervezetüket. Ezzel mind lelkileg, mind fizikailag is komoly problémákat okoznak maguknak hosszú távon.
De nem csak árnyoldala van szervezetünk reakcióinak. Nem véletlen, hogy veszély esetén testünk másképp reagál, hiszen ezzel biztosítja a kellő energiát ahhoz, hogy a veszélyt jelentő helyzetekből menekülni tudjunk. Fontos azonban, hogy az illető észleli-e, hogy teste folyamatos veszély funkcióban üzemel; valamint, hogy a helyzet meddig áll fönn.
Ami az egyiknek stresszforrás a másiknak miért nem az?
Magát a stressz-élményt három részre lehet bontani:
- Az első a stresszor. Fizikai, vagy érzelmi hatás, amit az átélő fenyegetőnek él meg.
- A második a stresszort értelmező, és feldolgozó folyamat.
- A harmadik a stresszreakció, ami a stresszort elszenvedő ember fiziológiai és viselkedésbeli változásait foglalja össze.
Nagy eltérések vannak abban, hogy ki mit él meg stresszként. Ezt befolyásolja gyermekkorunk; szüleink mintái; a tágabb szociális tér, amiben nevelkedtünk, de önismeretünk és önbizalmunk is. Az például, hogy a munkahely elvesztése mekkora stresszel jár valakinek, egyáltalán jár-e azzal, nagyban függ az aktuális életkörülményeitől (például van-e lakása, van-e családja, félretett pénze), önbizalmától (hisz-e abban, hogy talál új állást, vagy eleve úgy véli, kudarcra van ítélve), és azoktól az alapvető hiedelemeitől, melyek meghatározzák világszemléletét (például: „aki nem dolgozik ne is egyék.”).
Minden stresszélmény egyedi. Akár a fent munkanélkülivé váló ember is másképp reagál 20 vagy 35 évesen, szerelmesen vagy egy épp döcögő kapcsolatban. Egy közös pontot lehet találni Máté Gábor szerint: minden stresszor valami olyasminek a hiánya, amit az illető nélkülözhetetlennek tart az életben maradás szempontjából.
Ahhoz, hogy képesek legyünk észlelni, hogy stressz ér bennünket, tisztában kell lennünk saját érzéseinkkel.
Ross Buck pszichológus professzor az érzelmi reakciók háromféle típusát különbözteti meg, attól függően, hogy mennyire vagyunk azok tudatában:
- Ebbe a csoportba azok az érzelmi reakciók tartoznak, amik tudatosulnak bennünk. Egy belső tapasztalás arról, hogy vagyunk. „Dühös vagyok.” „Boldog vagyok.”
- Ide csoportosítja Buck azokat a reakciókat, melyeknek az átélő nem feltétlenül van tudatában, de a környezete számára látható, érzékelhető, hogy az illetőben mi játszódik le arckifejezése, testbeszéde, más nem verbális jelzései alapján.
- Ide tartoznak azok a testi (hormonális, immun) reakciók egy-egy külső tényezőre, melyeket nem tudatosak.
A második csoportba sorolt érzelmi reakciók azok, amiket például a szülők nehezen tolerálnak. Hazajön a gyerek az iskolából, agresszív, rohangál, megveri a kistesót. Hajtja valami belülről, de érzéseit még nem tudja kifejezni. Ezen a szinten, ebben a korban tanuljuk meg, hogy mire hogy reagál a környezet. Mi az ami elfogadható érzés, és mi az ami nem. Ha itt sok testi reakció kerül az „elfogadhatatlan”, „szégyenteljes” skatulyába, sérülhet az érzelmi önszabályozás. A gyerek nem tanulja meg összekapcsolni belső zsigeri érzeteit érzelmeivel, vagy ha össze is kapcsolja, blokkolja azt.
„ Lili sikeres, kedves, mindenkinek megfelelni vágyó harmincas nő, aki újra és újra olyan párkapcsolatokban volt hosszú éveken keresztül, melyek nem tették boldoggá. Érzéseit, igényeit nem fejezte ki, csak magában szorongott, dühöngött helyzete fölött. Kedves, szerető szülei voltak, de ő maguk bántalmazó családból jöttek, érzelmileg elhanyagolóak voltak. Lili gyermekkora óta szorongott, sokszor balesetezett, folyton fizikai tüneteket produkált, de szülei azon túl, hogy fizikailag mindent megtettek érte, nem gondolkoztak el mi állhat a sok tünet hátterében. Egy időben a feje fájt sokszor, és azt próbálta meg elmondani, hogy ideges, de ezt nem hallották meg szülei. Lili így nem volt ideges párkapcsolataiban hosszú éveken keresztül.”
Ahhoz, hogy érzelmeinket, vágyainkat jól tudjuk kezelni, feltétlenül szükséges, hogy tisztában legyünk velük. Fontos az is, hogy a felismert érzéseket ki is tudjuk fejezni, igényeinknek, határainknak hangot adjuk, ha szükséges. „ ÁÁÁÁ az én életemben semmilyen stressz nincs, mindent szívesen csinálok .” de közben migrénes fejgörcsök gyötrik az illetőt kéthetente, vagy marokszám szedi a savlekötőt a refluxára. Lehet, hogy furcsának tűnik, de sokan nem ismerik fel, ha szorult helyzetben vannak, mert nem tanulták meg értelmezni testi reakcióikat, túl sok érzés került a Buck által leírt nem tudatos, elfojtandó érzések csoportjába.
Ehhez hozzájárul még a mai kor szupermen/szuperwomen képe, ami hihetetlen mértékben el tudja tolni az emberek tűréshatárát, hiszen az a normális, ha valaki hajt a munkahelyén, mellette aktívan sportol, kulturálódik, valamint ápolja a baráti kapcsolatait ,és a gyerekeit is odaadóan neveli… ”Ha ezt nem bírom, lúzer vagyok.” Rögtön egy sor belső érzet, érzelem az elkerülendő listára kerül, miközben a saját határok, valódi szükségletek elfojtása óriási energiabefektetéssel jár, és mindemellett folyamatosan magas lesz az illető stressz szintje.
Ez a rejtett stressz: stressz, amely hat ránk, miközben nem is vagyunk tudatában.
Szerintem érdemes mindig elgondolkozni azon, hogy milyen lelki folyamatok állhatnak egy-egy betegség háttérben. De ez nem azt jelenti, hogy kizárólagosan csak ezzel foglalkozz! Fontos a fizikai test vizsgálata! Testünk-lelkünk kéz a kézben járnak, mindkettővel bánj jól.
Akit a téma bővebben érdekel, annak jó szívvel ajánlom dr. Máté Gábor: A test lázadása című könyvét.
Az eredeti írást itt olvashatjátok:
https://divany.hu/eletem/2017/01/28/velem_minden_rendben_csak_a_reflux_kinoz/